„Beidegzetten lapul a vidék”

Könyvem a 20. századi magyar vidék társadalomtörténetét szokatlan nézőpontból, pszichopatológiai keretben tárgyalja. Nagy felfedezéseket hoztak ezek az évtizedek: a szociográfiák az ország nyilvánossága elé tárták a falusi társadalmak gondjait, az orvosi gondolkodás pedig túllépett a mentális zavarokat kizárólag a testi működésre visszavezető elméleteken. Mind több társadalmi tényező kórnemző hatásáról indult polémia. A vita nem maradt meg a pszichiátriai térben, kisugárzott a szociológiára és a publicisztikákra is. Nemcsak a gazdasági és társadalmi modernizáció vált kézzelfoghatóvá, de alakult az orvosi tudás, és kiteljesedett a 18. századtól megfigyelhető tendencia, az állami befolyás kiterjesztése a vidéki terekre. Nem meglepő tehát, ha ezen összetett folyamat során az egyes fogalmak mindinkább átpolitizálódtak. A pszichiátria egy újfajta tudás eszköztárát és nyelvét kínálta a társadalomkritika számára. Az egykerendszer okozta szexuális zavarok az 1930-as, a téeszneurózis az 1960-as, a panelfóbia az 1970-es években olyan fogalmak, melyek a fennálló társadalmi viszonyokkal kritikus alapállást teremtettek. Noha a könyv fő kérdései is a falusi Magyarországgal kapcsolatosak, a vidék megértése sosem önmagáért való. A diskurzusban megjelenő témák európai/nemzetközi kitekintésben teszik jobban megérthetővé a magyar társadalom egészét is, az örökös kölcsönhatásban álló város és falu viszonyrendszerét is.