Az újszerzésű Batthyány-birtokok regenerációja a 18. században

A Magyar Királyság számára a 18. század sok szempontból az újjáépülés, a regeneráció időszaka volt. A török uralom alól felszabadított, belháborúktól tépázott, kiüresedett vidék új életre kaphatott, új népességgel töltődött fel, a megszilárduló közrend és az élénkülő helyi kereslet pedig kedvező lehetőségeket teremtett a mezőgazdálkodás kibontakoztatására, a falusi ipar és a kiskereskedelem felvirágoztatására. A század elején meginduló folyamatok az 1767-es úrbérrendezés idejére odáig hatottak, hogy a korábban háborúk dúlta, kifosztott országrészek elkezdhették a felzárkózást a békésebb területek színvonalára, kikövezve az utat a későbbi anyagi és társadalmi fejlődés felé.
E kötet a regenerációt, revitalizációt az egyik legfontosabb helyi tényező, az uradalom vizsgálatával közelíti meg. A Batthyány család – a kora újkor és az újkor egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb arisztokrata famíliája – három dunántúli birtokának 1711 és 1767 közötti gazdaság- és társadalomtörténete hasznos tanulságokkal szolgálhat nagybirtok és parasztság, uraság és jobbágy, végeredményben pedig a helyi hatalom és a „kisember” viszonyának megértéséhez az újjáépítés nagy, közös munkájának folyamatában.