Virágkor és pusztulás

Magyar történelem térképeken elbeszélve. Ezt az alcímet adtuk az új Magyar Történeti Atlasznak. Olyan történelmi áttekintést szeretnénk az Olvasó kezébe adni, amely a térképeken ábrázolható történelmi eseményeket, jelenségeket állítja a tárgyalás központjába. Mit látunk térképeinken: mezők foltjait, bánya- és iparközpontok jeleit, vizek (meder- vagy mocsárpontok), hegyek vonalait. Az ember természeti környezetének és gazdálkodási adottságainak jelöléseit. Mi arra kívántunk vállalkozni: készítsünk olyan történelemkönyvet, amely a mezők zöld foltjaihoz magyarázatként elbeszéli a kor földműves gazdálkodásának kereteit, az agrárnépesség termelési szokásait, tulajdon- és jogi viszonyait. Olyan történelemkönyvet, amely elbeszélésben feloldja a térképészeti jeleket: a hegyvidékek barna színű tömbjeire rajzolt, a bányászatot jelző kalapácsocskákhoz kapcsolódva elmagyarázza, mi volt az adott korszakban a nyersanyagtermelés (só, vas és nemesfémek) szerepe a magyar állam és Európa történelmében. Olyan könyvet, amelyben a háborúk útvonalainak rajza párosul a kor hadviselési technikájának, seregszervezésének elmagyarázásával. Amelyben a szárazföldi és vízi utak fekete és kék vonalainak magyarázataként elmondjuk: a korszakban milyenek is voltak az emberi helyváltoztatás, a kereskedés feltételei. Ha térképünkön az Olvasó ujjával követi a települések pontjait, találjon arról is közlést: a korszakban a falvak, városok milyen főbb típusai alakultak ki, és milyen igazgatási-szervezeti rend uralkodott azokban. Vagyis: hagyjuk vezettetni történészi logikánkat a természeti-települési és környezeti adottságoktól. Készítsünk olyan könyvet,amelynek középpontjában a magát a természeti környezetben és történeti-földrajzi térben elhelyező ember áll. Pontosabban: emberi közösség. Hiszen az ember közösségbe szerveződbe képes a földet művelés alá fogni, az erdőket hasznosítani, a vizet, ha kell szabályozni. S ha kell, óvni azokat. Közösség formálja az épített környezetet, a települések arculatát, határozza meg a településen belüli térbeli rendet, a település kereteit; az önfenntartó együttélés szüli a szabályrendeket (falusi, városi, állami közösségrendeket). Gondolkodjunk együtt azokkal, akik korunk nagy problémáira keresik a választ: hogyan biztosítható ember és természet harmonikus együttélése? Mennyiben kell a jövőről szőtt álmokban és rajzolgatott tervekben figyelembe venni lakott államterületünk (területeink) földrajzi adottságait? S mennyiben igazíthatjuk – kell, hogy továbbigazítsuk – a természeti adottságainkhoz azt itt élő emberek termelési céljait? Hogy a gazdasági-kulturális világversenyben megmaradhassanak, mint a közösség elégedett tagjai? További kérdések: társadalmi berendezkedésünket, intézményeink kiépítését kell hozzáigazítanunk a természeti adottságainkhoz? S ha igen, tudomásul vesszük azt? Itt élő nemzetek. Ma élő idősebb generációk vajon hogyan fognak elszámolni a fiatalabbnak azzal, hogy e gazdaságilag egymásra utalt térséget számtalan nemzetállami, vám- és munkaerő-áramlást korlátozó államhatárokkal szabdalják szét? S hogy mennyire „korszerűtlen” a késői nemzetállami szétszabdaltság nemcsak a polgári élet, nemcsak a gazdálkodás, de a természet kincseinek megóvása szempontjából is. Sőt, egy regionális méretekben tervezett ember és természet együttélési rendjének kialakításakor. A sokat emlegetett földrajzi meghatározottságok csak a cselekvő (politikai) tevékenységgel együtt érvényesek.
Ezeket a célkitűzéseket követtük, amikor a Magyar Történeti Atlasz kísérleti tervét papírra vetettük. A munka előzményei az 1980-as évek közepére nyúlnak vissza. Az MTA Történettudományi Intézetében a tízkötetes Magyarország története munkálatai már a végéhez közeledtek, amikor az Intézet vezetése kereste az új összefoglaló munkák reális céljait. Áttekintő – gyorsan elkészíthető – magyar társadalomtörténet, s mellette egy – évtizedes programot adó – nagyszabású magyar történelmi atlasz elkészítése állt az elképzelések tengelyében.
A realitás már-már mindkét tervet maga alá temette. A társadalomtörténeti összefoglalóhoz kevésnek bizonyult az alapkutatás. Az atlaszkészítés eredeti terve, miszerint minden kutató a maga résztémájának megfelelő térképtervet készített volna, szintén irreálisnak mutatkozott. A történeti kartográfia külön részdiszciplína – bizonyosodott be ismét. Az is kiderült az első hónapok után: aki jó kutató, kitűnő tollú történész, még nem biztos, hogy hasonlóan jól tud élni a térkép mint a történeti ábrázolás eszközével. Némileg kedvét szegték a munkabizottságnak azután a kiadókkal folytatott tárgyalások is. A kiadás már akkor csillagászati összegei a végcélt, a könyv megjelentetését a „beláthatatlan” jövőbe tolták ki. (Nem járt sikerrel egy népszerű „kis atlasz” szerkesztői-kiadói tető alá hozása sem.)
Átvéve a munkálat vezetését, az Atlasz tervét a realitásokhoz igazítottuk: egy rendszeresen (hetente) összeülő térképészeti munkabizottságot hoztunk létre e sorok írójának, később Szász Zoltánnak a vezetése alatt. Napirendünkön a történeti térképészet módszertani problémái, az új külföldi atlaszok áttanulmányozása, az időközben készülő térképtervek részletes megvitatása szerepelt. E kis munkaközösség tagjai voltak az 1988. évi induláskor: Györffy György, Katus László, Engel Pál, Szakály Ferenc, Barta Gábor, Vörös Károly, Szász Zoltán, Gyarmati György, Beluszki Pál és természetesen a térképterek házi elkészítésére kiszemelt Palovics Lajos és P. Tihanyi Éva, valamint a kiadói munkák kézben tartója, Burucs Kornélia. A finanszírozást az az OTKA és a különböző alapítványoktól elnyert támogatások biztosították az intézeti infrastruktúra segítségével. Nem mondtunk le azonban egy majdani részletes történelmi atlasz kiadásáról, több térkép, illetve térképterv elkészült és készül azóta is. (A több száz nagyalakúra tervezett térkép közül most darabonkénti megjelenéssel fogunk kísérletezni, előfizetőket gyűjtve a részsorozatokhoz.)
Atlaszunkat négy füzetre tervezzük. Négyszer 32 térképoldal mutatja be Magyarország, illetve a magyarság történelmét a kezdetektől 1995-ig. (I. füzet: 1606-ig, II. füzet: 1606–1867, III. füzet: 1867–1920, IV. füzet: 1920–1995) Terveink szerint a további kötetek 1996, 1997, 1998 karácsonyára jelennek meg.

(Glatz Ferenc)