Vásárok és lerakatok a középkori Magyar Királyságban

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete új sorozatában (Magyar Történelmi Emlékek. Értekezések) frissen megjelent kötet a középkori magyar kereskedelem színterei közül a vásárokat és a lerakatokat vizsgálja. Ezzel nagy hiányt pótol a korai magyar gazdaság és kereskedelem jellemzőinek történeti feltárása terén. A középkorban a Magyar Királyságban három vásártípus jelent meg: a napi piac, a heti- és az éves vásár. Ez utóbbit a 16. századi források sokadalom-nak nevezték. Voltak olyan középkori sokadalmak, melyek országos, de nemzetközi szinten is ismertek voltak, szép számmal rendeztek azonban olyan éves vásárokat is, melyeket csak kisebb, a hetivásárnál sem nagyobb piackörzetből kerestek fel. A három vásártípus közül a napi piacról tudjuk a legkevesebbet, ezek megtartása nem igényelt külön királyi engedélyt, vélhetően a város önállóan szabályozta. A 13. századig közepéig a hetivásárok jelentették a mind a helyi, mind a külföldi kereskedők számára azt a kereskedelmi színteret, ahol portékáikat áruba bocsáthatták. A hivatásos kereskedők mellett a termelők és a kézművesek is itt igyekeztek túladni áruikon. A hetivásárokhoz képest az éves vásár nemcsak annyiban jelentett változást, hogy több napon keresztül biztosította a kereskedés lehetőségét, hanem abban is, hogy jóval összetettebb és mennyiségében is nagyobb árukészlet eladására, illetve vásárlására kínált lehetőséget. Míg a 14. és 15. század fordulójáig viszonylag kevés település rendelkezett ilyen vásárengedéllyel, a 15. századtól egyre több igyekezett éves vásárt – vagy akár több éves vásárt – tartani. A vásárengedélyek számának növekedésében tapasztalható változás hátterében egy újabb kereskedelmi színtér, a lerakat előtérbe kerülése állhatott. A lerakatjog megjelenésének kezdetei a Magyar Királyságban a 13. századba nyúlnak vissza: legkorábban, 1244-ben Pest és a vele szemben fekvő kisebb Pest jutott e kiváltsághoz IV. Béla kegyéből. Az uralkodó privilégiumában elrendelte, hogy a le- és felfelé közlekedő hajók és révhajók áruikkal és szekereikkel térjenek be, és mint annak előtte mindennap vásárt tartsanak. Akár vízi-, akár szárazföldi útvonalon ejtse is útba valaki Pestet, áruját bármely napon, a hetivásártól függetlenül, áruba kellett bocsátania. A lerakatjog kettős jellegű. Míg a jogot megszerző város a kereskedelem terén előnyt szerzett magának, a kereskedők is jogot szereztek e városban, hiszen lerakatot, raktárt tarthattak fenn, ahol a vásároktól független kereskedelmet folytathattak. Miután pedig a középkor második felében a Magyar Királyság határ menti területein lerakatok összefüggő rendszere kialakult, a külföldi kereskedőket kitiltották a hetivásárokról, és kereskedelmi tevékenységüket az éves vásárokra és a lerakatokra korlátozták. Ez utóbbi bizonyosan befolyásolta, hogy a 15. században egyre több város és kisebb település is igyekezett sokadalomtartási engedélyezhet jutni. A kötetben mellékletként helyet kap a középkori Magyar Királyság vásárait feltüntető nagyméretű, fekete-fehér térkép is.