Leírás és Paraméterek
E lapok czélja nem rendszerezett tudomány: hanem inkább olly igazságok előadása, mellyek mind minden korok és nemzetek művészetének, mind a művészetek jelen állásának szorgalmas és folytonos szemléléséből önként folynak. Itt a rendszeres a’ gyakorlatinak utána van téve, hogy a’ múlt időknek azon körülményei, mellyek a művészi életet ébresztették, ápolták, vagy sülyesztették vizsgáltatván , annál biztosabban lássuk, mint kellessék jelen körülményeink – között működnünk a’ rajzoló – művészetek ügyében. A’ művészet történetét áttekintvén, látjuk, mikép azoknak fölébresztésében mindenkor a’ főrúgó a nemzetiség és a’ vallás volt. Első helyen emlitém a’ nemzetiséget, mivel az által még a vallás is módosíttatni szokott. Hol a’ történetben e’ két factor karöltve működvén, fiatal nemzetek el nem koptatott erejére talált: ott a’ művészetek is legdicsőbben, legfényesebben virágozni kezdtek. Ezen évezredek tapasztalási által megerősített valóságot elismervén, nem alaptalan a’ remény, hogy nem sokára honunkban is kifejlendenek a művészetek, melly ifjú korát most kezdi élni, melly a’ nemzetiségnek sokkal inkább hódol, mint más európai tartományok, mikben a franczia általános és felőleges nézetek már fájdalom annyira elterjedtek. Más oldalról a nemzetek a felszínes ’s minden mélységet nélkülöző theorisáló állapotjokat lassan lassan megunván már már tulajdon kebelébe szállni, és sajátságaikat önmagokból kifejleszteni törekeszenk. Szóljanak bár e’ törekvés ellen akármennyit azok, kik az életet nem magából az életből, hanem inkább holt könyvek olvasásából és rendszerekből tanulják: a’ jó hazafi első figyelmét mégis mindig tulajdon nemzetiségére és kedves hazajára fordítandja, miről Vörösmartynk dicső szózatjában olly igazán bélyegzőleg mondja:
„Bölcsőd az ’s majdan sírod is,
Melly ápol ’s eltakar...”
és még inkább reánk magyarokra nézve:
„A’ nagy világon e’ kivül
Nincsen számodra hely,
Áldjon vagy verjen sors’ keze,
Itt élned, halnod kell.”
Henszlmann Imre
Műfaj | művészettörténet |
ISBN | 963-7381-36-8 |
Kiadó | MTA Művészettörténeti Intézet |
Kiadás éve | 1990 |
Kötés típusa | Puhatáblás / Kartonált |
Oldalszám | 475 |
Nyelv | magyar |
Méret | B5 165 x 235 |
Tömeg | 699 g |