Új szintézis felé

Az ​Akadémia elnökének lenni – az Akadémia új szerepének kutatását jelentette számomra. Amely kutatómunka lényege: eddigi tanulmányaimat kiegészíteni tudóstársaim javaslataival, észrevételeivel. Amely kutatómunka jelentette: eljutni egy következtetésrendszerhez az ezredforduló Akadémiájának hely-, cél- és szerepmeghatározásához. Ennek eredményeként fogalmazódott meg az Akadémia hármas funkciójáról vallott felfogás: az Akadémia tudományos műhely, az Akadémia a hazai kutatói társadalom érdekképviselője, az Akadémia a nemzet tanácsadója. Ennek a kutatómunkának, útkeresésnek dokumentumai gyűltek össze: beszédek, előre elkészített feljegyzések, hosszabb-rövidebb tanulmányok. És folyt a kutatómunka egészen tegnapig, hat éven át. Ugyanolyan szenvedéllyel és időm engedte alapossággal gyűjtöttem céduláimat, írtam, diktáltam elemzéseimet a mai tudománypolitikáról, intézethálózati finanszírozási kérdésekről, ökológiáról, nemzeti stratégiáról, ahogy készítettem céduláimat az előző három évtized levéltári, könyvtári kutatóútjain, és szántottam a papírt következtetéseimről, töprengéseimről a csendes éjszakákon. És még valamit… Íróember vagyok. Számomra az írás önellenőrzés. Nem ismeretek közlésére szolgál csupán. Sőt, elsősorban nem arra, hanem önkontrollra. Amikor rójuk a sorokat a papírra vagy a komputer billentyűzetén kopogjuk, pontosan, érthető fogalmakba kell önteni gondolatainkat. Akkor derül ki: megállják-e helyüket az állítások, amelyeket egy szóbeli előadásban oly könnyedén mondunk ki. Az igazi bátorság márpedig ehhez kell: szembenézni önmagunkkal, újraolvasni, amit gondoltunk, s ha kell, a kosárba dobni a papírt. Az írás tehát fogalomtisztázás, gondolatrendszerezés, önellenőrzés.

Glatz Ferenc