SZÍNe VÁLTOZÁSOK

Előzmények (a magyar–román művészeti kapcsolatok története szubjektív nézőpontból) Ennek a kiállításnak hosszú az előtörténete – legalábbis számomra. Már az 1960-as évek végén, az 1970-es évek elején, amikor „nyugatszerte" először fordult fokozott figyelem az egész kelet-európai avantgarde felé, egyszersmind lehetővé vált számunkra, magyarok számára is, hogy új szemmel nézzünk szomszédainkra. Nem az immár „hagyományos” nemzeti nézeteltérések felől, hanem keresve a közösét. Az internacionális – és kozmopolitának bélyegzett – avantgarde művészet felől, először az újkonstruktivizmus, majd a konceptuális művészet felől. „Van-e egyáltalán valami új törekvés Romániában?” – tettük föl a kérdést, nem minden nagyképűség nélkül. Volt. Nem is kevés. Hírek érkeztek a temesvári Sigma csoportról. Richard Demarco bemutatott egy sereg román művészt Edinburghban (1969–71). Az 1970-es Velencei Biennálén szerepelt Peter és Ritzi Jacobi. Eljutott Budapestre egy egyszerű kiállítású, de információkban rendkívül gazdag katalógus az „írás témájával foglalkozó” nagy csoportkiállításról. Klaus Groh Aktuelle Kunst in Osteuropa című antológiájában (DuMont Verlag, 1972) szerepelt Horia Bernea, Pavel Ilie, Ritzi-Victoria Jacobi és Paul Neagu (akit jóval később sikerült londoni műtermében is meglátogatnom). A különböző nemzetközi biennálékon mindig láthatók voltak kiváló román művészek, főleg grafikusok és festők. Bécsben találkoztam Csutak Magdával, aki Bukarestben végezte tanulmányait – többek között Mircea Spatarunál – és noha porcelánmegmunkálást és kerámiát tanult, akár land artból is példát mutathatott volna nekünk, magyarországi magyaroknak. Egyébként ez a természetközelség volt a fő erőssége a Marosvásárhelyről áttelepült MaMű csoport, Elekes Károly, Krizbai Sándor (Alexander), Nagy Árpád (Pika), György Csaba (Borgó) és társaik munkáinak is. A MaMű viszont egy újabb kiváló képességű nagyváradi román festő és grafikus, loan Bunus megismertetésében segített. Később Párizsban láthattam viszont. Csutak Magda pedig a már Németországban élő Serban Gabrea munkáira hívta fel a figyelmemet. Az 1977-es kasseli Documentán Joseph Beuys mutatott be az oda látogató fiatal nagybányai művésznek, Mihai Olosnak. Az 1970-es évek végén megismerhettük Budapesten és Szombathelyen Ana Lupast, aki résztvett néhány textilművészeti kiállításon, majd tűzből, porból és sárból egy fantasztikus szabadtéri installációt hozott létre az első Budapest Art Expón. Ezen és a többi Art Expón rendre megjelentek más román művészek is. Teodor Graur, Olimpiu Bandalac, Constantin Flondor, Mircea Spátaru, Mihai Olos és mások. Olosnak később nagy kiállítása volt a váci Görög Templomban, Spátaru Budapestre hozta bemutatni az általa igazgatott bukaresti képzőművészeti főiskola mestereit és hallgatóit, majd megrendezte saját, megrázó erejű kiállítását a Vízivárosi Galériában.