Leírás és Paraméterek
„Mohács” örök. Örök viszonyítási pontja, örök keserve, örök „gombóca” minden magyarnak, akit érdekel a múltja. Amit sem kiköpni, sem lenyelni nem tud. Búvópatakként itt van velünk lassan ötszáz éve, és időről időre egy-egy váratlan hullám ismét a felszínre löki, hogy az akkor élő és múltjával szembenéző nemzedék is számot adhasson a maga Mohács-képéről. Az érdeklődési hullámokat többnyire a történészszakma új felfedezései, meglátásai indítják el, de megesik, hogy szakmán kívüli „beszólások” váltanak ki a szélesebb közvéleményt is elérő vitákat.
Mohács három egymásba fonódó történet. Nemcsak vagy nem is elsősorban az 1526. augusztus 29-én délután megvívott csata története, hanem jóval több annál. Egyrészt a csatához vezető, azt megelőző – változó hosszúságú, de javarészt mégis a Jagellók országlásához kötött – kor története. Másrészt a csata máig nyúló utótörténete, tele egymással perlekedő értelmezésekkel és ideológiai konstrukciókkal.
Ezt a három történetet követheti nyomon az olvasó a kötetben közölt, jelentős részben magyarul elsőként napvilágot látó szövegek segítségével. Aki ezt a kötetet végigolvassa, annak érthetővé válhat Mohács örök dilemmája...
Műfaj | történettudomány |
ISBN | 978-963-416-215-5 |
ISSN | 2676-895X |
Sorozat | Mohács 1526–2026. Rekonstrukció és Emlékezet |
Szerkesztő | B. Szabó János – Farkas Gábor Farkas |
Kiadó | ELKH BTK Történettudományi Intézet |
Kiadás éve | 2020 |
Kötés típusa | Keménytáblás |
Oldalszám | 967 |
Nyelv | magyar |
Méret | B5 165 x 235 |
Tömeg | 1995 g |