Nemzet, faj, kultúra a hosszú 19. században Magyarországon és Európában

A kötetet alkotó tanulmányok a sorozat más, már napvilágot látott és még tervezett köteteiben szereplő írásokkal együtt a Művészetek és tudomány a nemzetépítés szolgálatában a 19. századi Magyarországon című, az MTA BTK Történettudományi Intézetében futó kutatási projekt keretében jött létre (OTKA/NKFIK 108670). A projekt interdiszciplináris kutatócsoportjának tagja az MTA BTK Filozófiai Intézetének négy munkatársa – Gángó Gábor, Hörcher Ferenc, Kovács Gábor és Mester Béla –, akik a kutatás filozófiatörténeti, illetve általában a korabeli teoretikus reflexiókat érintő szálán munkálkodnak (jelen kötetben mind a négyük írása szerepel). A 19. századi tárgyú filozófiatörténet és nacionalizmustörténet érintkezési pontjai nyilvánvalóak: a filozófia intézményrendszerének kialakulása – hasonlóan a tudományok és művészetek más területeihez – Kelet-Közép-Európában a kulturális nemzetépítési folyamat részeként jött létre; a tárgyidőszakban válnak explicitté a magyar nyelven művelt filozófia puszta létének a terminológia tudatos fejlesztésére és a szakmai közélet szerkezetének átalakulására vonatkozó következményei. E kézenfekvő érintkezési pontok ellenére a kérdés fölvetése és a téma tárgyalása nem szokványos a magyar filozófiatörténészek között. E sorok írójának véleménye szerint ennek oka a nemzeti filozófia terminusa, amely a feldolgozandó korszaknak a jelen kutatás szempontjából az egyik kulcsfogalma. E fogalom azonban a filozófiai életben szalonképtelenné vált, részint a 20. századi nemzeti alkatdiskurzus témáival való érintkezés következtében („magyar észjárás”), részint a filozófiai gondolkodás mindenkori önértelmezésének azon axiómájából eredően, mely szerint a filozófia tárgyai mindig az egyetemes igazságok, így az egyes nemzeti kultúrák partikularitásaihoz nincs, nem is lehet köze.