MÉREI FERENC I. kötet: Peremhelyzet és a remény szocializmusa, 1909–1945 II. kötet: Szocialista felvilágosodás és törzsi avantgárd, 1945–1986

"Mérei Ferenc (1909–1986) a magyar pszichológia és pedagógia nagy hatású alakja, csaknem végigélte a 20. századot. A tanítványok, barátok és tisztelők által szerkesztett emlékkönyvek utána ez a biográfia először vállalkozik Mérei gazdag életművének és élettörténetének kritikai feldolgozására. Műfaját tekintve olyan társadalmi életrajznak határozhatjuk meg, mely nem pusztán egyetlen személy életére összpontosít, hanem feltárja azokat a kontextusokat is, melyek az individuumot korlátozzák vagy éppen ösztönzik. Mérei pályáját tehát nem lineáris, individuális fejlődéstörténetként, hanem – az ő társadalomlélektani elképzeléseihez híven – társas és intézményesített kontextusoktól elválaszthatatlan egyén dinamikus történeteként fogta fel a könyv. Ez a dinamikus viszony azt is lehetővé teszi, hogy se a személyiséget, se a kontextusokat, se az őket leíró nyelvet ne történeti invariánsnak tekintsük, hanem rámutassunk a közöttük lévő, folyamatosan változó összefüggésekre.

Mérei Ferenc gazdag életet élt, így élettörténete rekonstrukciójakor számtalan, első látásra különnemű kontextust kellett egymás mellé rendeznünk. Éppannyira élt tudós életet, mint amennyire – igaz, csak rövid ideig – szakpolitikusit, éppannyira volt a nyilvánosság előtt rendszeresen megjelenő, komoly műveltséggel bíró értelmiségi, mint amennyire gondosan titkolta a Törzs nevű baráti társaságának „halálosan” komolyan vett rituáléit. A túlzottan én-központú életrajzi megközelítésekhez képest ez a biográfia szándékosan felfüggeszti az én és a környezet stabil határait, eljárását tekintve pedig Kurt Lewin mezőelméletéhez és dinamikus személyiségelméletéhez közelít.

A könyvet Erős Ferenc, Litván György és Mérei Vera emlékének ajánlottam. Ők nemhogy jelen voltak a kutatás kezdetén, de egyenesen ők javasolták a témát (melynek első változata a Mérei élet–mű című kollektív kötetben öltött testet 2006-ban). Sajnos sem ők, sem a kutatásnak kezdetben helyet adó 1956-os Intézet nem érhette meg a megjelenést. Sokáig készült ez a könyv, s a hosszú évek alatt nagyon sok segítettek. Ha ilyenkor megengedhet némi személyességet magának az ember, akkor az az lenne, hogy az írás kezdetén fogalmam sem volt, milyen lesz a könyv vége, ma pedig már arra nem emlékszem, hogy annak idején konkrétan mit akartam. Ez a belátás is azt erősíti, hogy az életrajz által sürgetett dinamikus szemlélet nemcsak a személyiséget, nemcsak a kontextusokat, nemcsak az őket leíró nyelvet nem tekinti történeti invariánsnak – de magát a szerzőt sem." 

K. Horváth Zsolt