Magyarság és bölcsészettudomány

A kötet esszéi többnyire olyan beszédeken alapulnak, amelyeket az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, a magyar bölcsészettudomány és szellemi élet egyik fellegvárának főigazgatójaként tartottam, s nemcsak szűk szakmai közegben, hanem sokszor országos nyilvánosság előtt. Ebben az értelemben a szövegek nemcsak az én töprengéseimről árulkodnak, hanem az általam vezetett intézményről is. Azt nem mondhatom, hogy tükrözik annak életét, mert az olyan gazdag és sokrétű, hogy arra háromszor ennyi beszéd sem volna elegendő. Talán megfelelőbb az a kép, hogy ablakot nyitnak erre az elképesztően tehetséges, termékeny és elkötelezett kutatóközösségre; ízelítőt adnak abból, hogy mi mindennel foglalkoznak a központ hét tagintézetének munkatársai, s hogy mi is az a valódi „magyarságkutatás”. Mert a mi szellemi műhelyünk ezt végzi felelősségteljesen, a legmagasabb színvonalon és nemzetközileg versenyképesen. Iszonyatos súly egy ilyen kutatóhely vezetőjének lenni. Ha úgy tetszik, olvassák ezt a kötetet úgy, mint a főigazgató „igazoló jelentését” arról, miként próbálta teljesíteni reprezentációs kötelességeinek egyik legfontosabb részét.