Leírás és Paraméterek
E kötettel a magyar középkorkutatás egyik fontos, két évtizedes múltra visszatekintő vállalkozása a végéhez közeledik. Zsoldos Attila és Engel Pál korábbi, hasonló témájú munkájának (az első az 1000–1301, a második az 1301–1457 közötti időszakot öleli fel) folytatásaként egy négyfős munkacsoport vállalkozott arra, hogy az 1458–1526 közötti időszak világi archontológiáját elkészítse. A megnövekedett létszámot az indokolta, hogy a szerzőknek a korábbi időszakokhoz képest nagyobb forrásmennyiséggel kellett dolgozniuk: a bő ötszáz éves magyar középkorból az utolsó, alig több mint fél évszázadban keletkezett a fél évezred forrásainak majdnem fele. A befejezett és szerkesztett gyűjtés mennyisége indokolja, hogy több részletben jelennek meg az adatsorok. Ennélfogva a Magyarország világi archontológiája 1458–1526 című kiadvány – noha egyetlen műként jött létre – valójában három kötetként hagyja majd el a nyomdát.
Elsőként a Magyar Királyság legfőbb egyházi és világi tisztségviselőiről, a fontosabb katonai méltóságviselőkről és az archontológiai szempontból fontos méltóságsorokról tájékoztató kötetet forgathatják az érdeklődők. Terveink szerint az elkövetkező bő esztendőben további két kötet is az olvasók kezébe kerülhet.
Műfaj | történettudomány |
ISBN | 978-963-416-085-4 |
ISSN | 2064-0951 |
Sorozat | Magyar Történelmi Emlékek. Adattárak |
Szerkesztő | C. Tóth Norbert – Horváth Richárd – Neumann Tibor – Pálosfalvi Tamás – W. Kovács András |
Kiadó | MTA BTK Történettudományi Intézet |
Kiadás éve | 2017 |
Kötés típusa | Keménytáblás |
Oldalszám | 357 |
Nyelv | magyar |
Méret | B5 165 x 235 |
Tömeg | 880 g |