Magyar dúlás

1958 decemberében a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága úgy határozott, a korábbi ígéretekkel szemben mégiscsak végrehajtják a mezőgazdaság teljes körű kollektivizálását. A brutális módszerekkel véghez vitt téeszesítés a magyar társadalmat ért utolsó tömeges állami erőszak volt a 20. században. A magyar falvak megtörése, bár már 1945-ben megkezdődött, a köztudatban kialakult képpel ellentétben nem az 1950-es évek, az úgynevezett Rákosi-korszak hozadéka, hanem a Kádár-rendszer bűne. Jóllehet a propaganda felhőtlen jövőt ígért, a kényszerkollektivizálás nyomán a falvakból háborús exodussal felérő elvándorlás indult meg, s a földjétől, jószágaitól, szerszámaitól és gépeitől, sőt esetenként házától is megfosztott gazdálkodó parasztság néhány év leforgása alatt megszűnt társadalmi nagycsoportként létezni. A hagyományos paraszti társadalom felszámolása város és vidék közös tragédiája, máig kibeszéletlen traumája, aminek a szocialista iparba kényszerített, később ipari munkásként dolgozó tömegek és utódaik emlékezetében éppúgy fontos helyet kell kapnia, mint a falvakban élőkében – hiszen ezeknek az éveknek az eseményei közelmúltunk egy darabját, a családi történetek fontos fejezetét alkotják.