Lakos Endre 1919–1969

1942-ben újmisés káplán érkezett Battonyára. Telve volt lelkesedéssel, tűzzel. Bár csak a szünetekre jöttünk haza, mi, gimnazisták, de pillanatok alatt felfedeztük, hogy szeret bennünket, és érti a mi diáknyelvünket. Lelkes és lendületes hang a szószéken, nyitott szobaajtó számunkra a plébánián, száz és száz feladata között is időt talált részünkre is. Boldogok voltunk, ha a misén neki ministrálhattunk. Valami szentlelkes tűz hevítette, és vele melegített fel minket is. Papot találtunk, aki mindenkinek mindene tudott lenni. Valahogy megsejtettük benne, milyen is lehetett a Mester, Jézus Krisztus. Nagy fájdalom volt elhelyezése. Csak azért nyugodtunk meg, mert jött helyette szelídebb, csendesebb, de lélekben hozzá teljesen hasonló utóda, Bacsilla Sándor atya. Szeged, Madách Iskola lett új munkaterülete. Kamasz ifjak kapaszkodtak bele, hogy jellemes emberré, igazi hívő katolikus férfivá fejlődjenek ki. Egyetemisták éheztek az evangéliumra, keresték meg gyóntatószékében éppúgy, mint kis közösségekben lakásán. A pünkösdi Lélek áradt belőle, mert bárhány problémával szívükben jöttek az ő kisközösségébe, mind a „saját nyelvükön” hallották az Isten üzenetét. Nyári táborok, lelkigyakorlatok. Csodás tavasz, és jött a májusi fagy, igaz nem a természet produkálta, hanem az ávo. Épp Szilvásváradról jött haza Szegedre, ifjúsági csoporttal volt ott, várták. Házkutatás, börtön... A sok megaláztatás után jött a Nyugat. A magyar fiatalokat meg-találta Bécsben, és ők is őt. (Részlet Gyulay Endre előszavából)