Kovachich Márton György, a forráskutató

Windisch Éva mintaszerűen képzett kutatótörténész volt. Nemzedéke még a 1920. század klasszikus történészképzését nyerte el. (1947-ben végzett a pesti bölcsészkaron Szentpétery, Domanovszky, Szekfű diákjaként.) Szekfű neveltjének tartotta magát. Első témaválasztásai is jellegzetesen szekfűi nyomvonalakat követnek: elbeszélő források kiadása, egyéniségek életének minuciózus feltárása, ami egyben az elbeszélő (pl. Kemény János) felfogásának mozgatórugóit tisztázza, forráskritikai szempontokat is képez. Minden munkáját ez jellemzi: a témához rendelkezésre álló emlékanyag teljes számbavétele, a forráskritikai szempontok következetes előadása (szövegben, s a jegyzetekben is), hogy a szerző következtetéseinek tényanyagát az olvasó világosan láthassa.

Az a bizonyos életrajz-monográfus, aki egyszer ezen „kis ember” életművét boncolgatja, forrástani mintadolgozatként elemezheti majd mind a sajtótörténeti kismonográfiát (Közlöny [1848–1849] Bp. 1958), mind a most hagyatékából közreadott Kovachich Márton György-monográfiát. Ez utóbbi annak idején (1968-ban írta, 1971-ben védte meg disszertációként) előttem, mint a kutatásmódszertan iránt érdeklődő tudománytörténész előtt úgy élt, mint a modem európai tudományos történetírás előtörténetét feltáró monográfiája. Ez a mű nem egyszerűen egy szenvedélyes forrásgyűjtő életművének ismertetője, nem csak egy fejezet a 18–19. század fordulójának művelődéstörténelméből. Ez a mű a tudományos történetírás születése előtti pillanatok tudományszervezési modelljét mutatja be.