Klió szolgálatában

Mályusz Elemér (1898–1989) a 20. századi magyar történetírás egyik meghatározó egyénisége volt. Univerzális tehetsége révén hét évtizedig tartó gazdag pályafutása során alig akadt a magyar politika-, társadalom-, gazdaság- és kultúrtörténetnek olyan területe, melynek ne lett volna művelője, igen magas színvonalon. Történeti érdeklődése fiatal korától kezdve több irányba indult el: az Árpád-kori településtörténettől a középkori nemzetiségpolitikán, az egyház, a művelődés és a rendiség, a reneszánsz és a barokk, a felvilágosult abszolutizmus egyházpolitikájának, az 1790-es évek első fele nemesi nemzeti mozgalmának kutatásán át egészen a reformkori magyar társadalomtörténet vizsgálatáig. Szegedi és budapesti egyetemi tanársága idején a középkori magyar történelem iránt érdeklődő hallgatóit iskolateremtő következetességgel oktatta, illetve irányította a település- és művelődéstörténeti stúdiumok felé. Keze alatt jelentős történészgeneráció nőtt fel, melynek képviselői büszkén vallották mesterüknek Mályusz Elemért 1945 után is. Szigorú igényességét, tartalmi és formai műgonddal készített műveit, tanulmányait – melyek közül több a magyar történetírás alapvetésének számít – nemcsak maguk tartották követendő példának, de tanítványaik számára is mérceként állították. Mályusz Elemér rendkívül gazdag és sokrétű munkásságából első alkalommal készült válogatás. Ebben tematikailag egyaránt helyet kapnak a középkori település-, nemzetiség-, művelődés- és egyháztörténettel foglalkozó, illetve azok különböző aspektusait tárgyaló, továbbá az újkori magyar társadalomtörténettel foglalkozó stúdiumok, különös tekintettel azokra a vitákra, melyeket Mályusz a két világháború közötti magyar történetírás meghatározó, prominens képviselőivel, mindenekelőtt Szekfű Gyulával folytatott. Jóllehet Mályusznak ezekben az írásaiban kifejtett gondolatai, illetve nézetei már első megjelenésükkor is heves polémiákat váltottak ki a kortárs történetírók körében, és napjainkra – az elmúlt évtizedek kutatásainak újabb eredményeit figyelembe véve – bizonyos tekintetben veszítettek érvényükből, illetve túlhaladottak, de híven tükrözik Mályusz történeti gondolkodásának fejlődését. Azt a küzdelmet, melynek során részint szembekerült a szellemtörténeti irányzattal, részint kialakította saját iskolateremtő historikus felfogását a középkori és az újkori magyar társadalom- és művelődéstörténetről és annak vizsgálati módszereiről. Bekerültek a kötetbe Mályusz Elemér életművében és kutatásaiban meghatározó szerepet játszó, a középkori magyar krónikaírás tárgykörében született tanulmányai közül a legjelentősebbek.