Kik vagyunk? [kiállítási katalógus]

A ​magyarok kárpát-medencei megjelenésétől, majd letelepedésétől kezdve folyamatosan kapcsolatba kerültek más etnikumokkal. Voltak, akiket itt találtak őseink, voltak, akiket hívtak, voltak, akik ellenség elől menekülve törtek be az országba. Voltak, akik beszivárogtak a magyarság által gyéren lakott területekre, és ott telepedtek le. Voltak, akik le sem telepedtek, csak évszázadokon át vándoroltak az országban. Voltak olyan nemzetiségek, amelyek gyorsan beolvadtak, magyarrá váltak. De vannak, amelyek máig őrzik identitásukat, kultúrájukat. Volt, amikor a külhoniak által gazdagodtunk, gyarapodtunk. Tanultunk a telepesektől. Voltak idők, amikor támogattuk, kiváltságokkal halmoztuk el a külföldi jövevényeket, és voltak olyan korok, amikor az ő utódaikat üldöztük, vagy erőszakkal kitelepítettük Magyarországról. Volt, amikor odafigyeltünk és megértettük a nemzetiségek kéréseit, és volt, hogy ők egyáltalán nem értették a mi ajánlatainkat. Volt, hogy a leghűségesebb szövetségben harcoltunk a közös ellenséggel szemben, és volt, hogy közömbösen szemlélték harcainkat, sőt előfordult az is, hogy ellenünk küzdöttek. A magyarság többnyire befogadó volt az évszázadok során, de nem volt mindig türelmes. Van, amire az egész világ előtt büszkék lehetünk, és van, amiért szégyenkeznünk kell, persze nem állnak ezzel másként Európa soknemzetiségű államai sem.
A Magyar Nemzeti Levéltár a nemzet emlékezetének legrégebbi őrzőhelye. Az emlékeinket nem válogathatjuk meg, azok tetteink következményei. A történelem során uralkodóink, vezetőink hoztak jó és rossz döntéseket, de a következményeket mindig a nemzet viselte el.
A Magyar Nemzeti Levéltár legújabb kiállítása és a katalógus arra a kérdésre keresi a választ, hogy kik vagyunk? Pontosabban kik voltunk az elmúlt századokban, és kik vagyunk napjainkban? És nem utolsósorban, hogy kik lehetünk? Mi magyarok, és magyarországi lakhatással, sőt állampolgársággal, de más kultúrával, nyelvvel, vallással is rendelkező nemzetiségiek. A legfontosabb kérdés persze, hogy mire tanít bennünket a közös történelmünk. Hogyan alakult, mint olvasztótégelyben a nemesérc, ez a csodálatos nép. Zenészeink, tudósaink, költőink és hadvezéreink … — magyarok, romák, zsidók, horvátok … és mások.
Háborús évszázadok sebeit begyógyítandó, egyre több idegent befogadtunk, és bár kultúrában, gondolkodásban, kreativitásban gazdagodtunk, országunk, nemzetünk mégis egyre kisebb lett.
Tudunk-e úgy befogadók lenni a jövőben, hogy mi magunk is megmaradjunk? Magyarországon — magyarnak, bolgárnak, görögnek, horvátnak, lengyelnek, németnek, örménynek, romának, románnak, ruszinnak, szerbnek, szlováknak, szlovénnek, ukránnak és zsidónak.

Szabó Csaba
főigazgató