Jubileumi esztendők és katolikus megújulás

Miként lehet „kapcsolatban” az iskola keretein belül egy diákkal az olyan tanár, aki „diákunkat” nem is tanította? Az élet folyamat, még akkor is, ha tö-redékként, részként éljük meg kapcsolatainkat és találkozásainkat. Bencés növendékpapként emlékezem pannonhalmi iskolánk akkori két diákjára, a Csíky fiúkra, Lajosra és Gáborra. Amikor aztán Gábor kisebbik fia felnőtt, akkor egy alkalommal csak annyit mondott diákszülőként, hogy kisfiam is nálatok van. Ez a mi nyelvünkön azt jelentette, hogy Balázs fiam is a bencés iskola, a bencés rend nagy családjához tartozik. Emlékezem egy okos- és érdeklődőszemű nyúlánk, vékony diákra. Udvarias és előzékeny kö-szöntéséből mindig éreztem, hogy ő többet tud rólam, mint fordítva. Ez ki-mondatlanul is azt jelentette, hogy ismerjük egymást, én az ő szüleit, ő meg hallott otthon rólam és ez a tapasztalat biztonságot adhat egy kisdiáknak. Csíky Balázs volt a neve. Úgy gondolom, hogy többen voltunk vele így, akik nem tanítottuk és mégis ismertük. Amikor a ballagáskor Balázs is letette fehér szekfűjét a bazilika oltárán, meg a szülőket is láttam, akkor egyértelmű volt, ki ez a fiatalember: ismerem szüleit, rokonságát, őt, a mi iskolánk diákja. Balázs egyetemistaként többször visszalátogatott, tanulmányai során érdekelték a „bencés témák”. Egyszer csak egyháztörténeti rendezvényeken, konferenciákon találkozhattam vele. Tihanyban hallottam őt 2014-ben utoljára előadni, ahol kapcsolatunk már olyan jó volt, mint az idősebb és a fiatalabb kollégáé. Mindig érdeklődéssel olvastam írásait. Örömmel árulta el a titkot, hogy írása jelenik meg a 70. születésnapomra megjelenő kötetben. Aztán mástól ugyan, de tudtam súlyos és gyógyíthatatlan betegségéről. Sokat fohászkodtam életéért, hogy a mindennapok keresztjét viselni tudja. A kórházban meglátogathattam kevéssel halála előtt. Akkor még tele volt re-ménnyel, de azt is elfogadta, ha el kell mennie. Betegágyában dedikálta kusza betűivel nekem utolsó előtti ajándékát, a Magyarország és a Szentszék dip-lomáciai kapcsolatai 1920–2015. c. köteteben megjelent Serédi Jusztiniánról írott tanulmányát. Amikor a pannonhalmi alma mater kiváló és fiatalon eltávozott alumnusára gondolok, tisztelettel rá emlékezem, az Írás szavai vígasztalnak. „Az emberi élet értékét nem a hosszú öregkor adja meg és nem az évek szá-mával mérik értékét. A lelki bölcsesség az igazi ősz haj...” (Bölcsesség, 4,7–8) „Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.” (Dán 12, 3) Várszegi Asztrik