Missa ”Sanctificabis annum quinquagesimum, vel Sanctae Dorotheae”, 1774

A 18. század elején, a százötven éves török uralom után a zenei élet intézményes kereteinek szinte teljes újjáépítésére került sor. A zenei műveltség újraalapozása és elterjesztése jól képzett zenészek csoportjára várt, s természetes, hogy az adott körülmények között, a speciális és folyamatos művelést igénylő zenész-képzés magyarországi hiánya következtében a zenész-társadalom zömét – az ország népességének etnikai összetételénél jóval magasabb arányban – a királyi Magyarország védettebb területein fekvő, német lakosságú városok polgárai mellett elsősorban bevándorlók, rövidebb-hosszabb ideig itt működő német, cseh és olasz zenészek alkották. Annál feltűnőbb tehát, hogy a század derekán Istvánffy Benedek személyében egy jó képességű, magyar származású képzett szerző akadt. A jelenség különösségéhez hozzájárul, hogy Istvánffy minden valószínűség szerint nemesi származású. (Talán a Baranyában honos kisasszonyfalvi Istvánffyak leszármazottja, mely családból a 16. századi történetíró, Isvánffy Miklós is származott. A család Dunántúlon élő ága mellett már a 16. században egy felvidéki ág is kirajzolódik.) Jóllehet a század végére a magyar főnemesség egyre inkább zenekedvelővé lett, sőt maga a zenetanulás is divatossá vált körükben, a század közepén azt a szokatlan elhatározást, hogy egy nemesi származék zenei pályára lépett, talán valamiféle családi adottság is magyarázza. A 18. századból ugyanis (a zeneszerző apja és kopistaként is működő testvére, Elek mellett) több zenész Isvánffyról van tudomásunk: a Felvidéken két Isvánffy Lőrinc (Laurentius) működött – apa és fia, Isvánffy Pál pálos szerzetes pedig a pécsi Jakab-hegyi kolostor orgonistája volt 1788-ban. Istvánffy Benedek jelentősége származásától eltekintve is kétségtelen – jóllehet mindössze tíz műve maradt fenn és azokat saját korában is csak szűkebb környezetében ismerték. A győri székesegyházban őrzött két mise és egy Gloria-tétel,  himnusz (Te Joseph celebrent, Decora lux), egy-egy Rorate coeli (másolata Veszprémben), Alma Redemptoris és egy offertorium (Jam virga Jesse), valamint a soproni Szentlélek templomban található további két offertorium (Adeste, triumphate és Veni Sancte Spiritus) kvalitásai garantálják szerzőjük kiemelt helyét a század magyar zenetörténetében.