Erőgyűjtés és újrakezdés

A 16. századi oszmán előrenyomulás eredményeképp az 1600-as évek elején Veszprémtől és sokszor az országtól is távol élő püspököket, egy személyi állományát tekintve szétszóródott, nem funkcionáló székeskáptalant, darabjaira hullott plébániahálózatot, felhagyott szerzetesi rendházakat és a végvárak ellátására rendelt egyházi birtokokat találunk a veszprémi püspökségben. A század végére azonban előrehaladt a katolikus egyházmegye újjászervezése, hogy erre építve a 18. században valóban romjaiból éledjen fel a püspökség. A kötet tanulmányai az olvasó elé tárják a 17. század veszprémi püspökeinek személyiségét, továbbá az egyháztörténet olyan speciális területeit, mint a szerzetesrendek újbóli megtelepedése, a katolikus licenciátusok lelkipásztori szerepe, az éledező veszprémi és a jobb adottságokkal bíró zágrábi püspökség között kibontakozó joghatósági konfliktus, a települések szintjén a felekezetek küzdelmekkel terhes egymás mellett élése és a korabeli templomépítészet jellemzői. Nem lehet a korszak bemutatásakor mellőzni a protestáns felekezetek történetének párhuzamos vizsgálatát, hiszen a régió lakosságának hitéletét nagyobbrészt a reformáció nyomán kialakult istentiszteleti rend és egyházfegyelem határozta meg. Reményeink szerint újabb tanulmánykötetünk azt fogja szakmai érvekkel alátámasztani, hogy a virágzó középkor után a 17. század erőgyűjtése megfelelő alapot jelentett a következő században kibontakozó és kiteljesedő újrakezdésnek.