Erdély története VI.

Közismert mondás, hogy Habent sua fata libelli. Különösképpen igaznak találhatjuk ezt Bethlen Farkas Erdély-históriája esetében. A szerzőnek nem adatott hosszú élet a földön: 1639-ben született és éppen negyvenéves volt, amikor 1679-ben elragadta a halál. Ekkorra azonban már készen volt monumentális, több ezer oldalas művének, a Historia de rebus Transsilvanicisnek a kézirata. A roppant terjedelmű munka 1526-tól 1612-ig tárgyalta a Magyar Királyság széthullásának, majd az abból kialakuló Erdélyi Fejedelemségnek a történetét, itt-ott kitekintéssel a magyarországi eseményekre is. Ezek a szövegek mind kéziratban maradtak és csak egy nagyon szűk réteg számára voltak hozzáférhetők.
Bethlen, mint tősgyökeres erdélyi, egyben erdélyi kancellár aligha volt elégedett a 16. század magyar történelmének Istvánffy kínálta verziójával, és valószínűleg ezzel magyarázható, hogy belefogott egy olyan vállalkozásba, mely majdnem ugyanennek a periódusnak a történetét akarta megörökíteni. Bethlennek hozzáférése volt ehhez a kéziratos történeti anyaghoz és amikor ezek szövegét összefűzve, néhol iratokkal kiegészítve, máshol kicsit átrendezve egybemásolta, egybeszerkesztette a maga művében, egyrészt óriási konzervátori munkát végzett, másrészt megalkotta a kortörténet sajátosan erdélyi nézőpontú szintézisét.
A magyar nyelvű fordítás első kötete 2000-ben jelent meg, majd ezt tíz év alatt
további négy követte. A magyar nyelvű Bethlen-sorozat hatodik darabjára, mely a Benkő-féle 18. századi kiadás V. kötetében levő 11–12. könyvek, vagyis az 1601–1603 közti erdélyi események, zömmel Szamosközyre alapozott elbeszélését kínálja. Ezt tartja most kezében az Olvasó és reméljük, megelégedésére szolgál majd.