Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Épített örökség a magyar tudomány szolgálatában

Ár:
8.000 Ft
Cikkszám: 978-963-9439-78-8
Elérhetőség: RENDELHETŐ

Leírás és Paraméterek

LECTORI SALUTEM!


A tisztelt Olvasó által kézben tartott kötet a Magyar Tudományos Akadémia és kutatóintézeteinek épületeit mutatja be. A kiadványban található képek és azok kommentárjai, valamint az áttekintést adó tanulmány – évszázadok magyar történelméről is összefoglalást nyújtanak, hiszen minden épületnek megvan a maga története, megvan a maga sorsa, amely – sokszor emberi életutakat formáló módon – emberi sorsokkal összekötött.
Az építészet az emberi kultúra leginkább szembeötlő tárgyiasulása, egyben művészet és tudomány is. Tudomány is, hiszen összefoglalja az adott kor rendszerezett ismereteit a tér alakításáról, az anyag megformálásának lehetőségeiről, de művészet is, hiszen az építmények döntően nem kizárólagosan funkcionálisak, hanem jelentős esztétikai jellemzővel bíró alkotások. Le Corbusier az Új építészet felé című könyvében ezt írja: „Az építész a formák arányviszonyával valamilyen rendet valósít meg...; az arányoknak ez a teremtett rendje mély visszhangot ébreszt, mert egy olyan rend mértékét adja meg, amelyet az ember a világéval egybehangzónak érez.”
A korszakos jelentőségű modern építész – a fenti idézet alapján megállapítható módon – azt vallja, hogy a teremtett-természeti rend újra-megjelenítése az igaz és igazi építészet jellemzője; mi, tudósok pedig alapelvként elfogadjuk: a tudomány alapcélja a világ megismerése, megértése, olyan módon, hogy az ember és a környezete közötti eredendő kapcsolat folyamatosan biztosított lehessen.
Az Épített örökség a magyar tudomány szolgálatában című kötet olyan épületeket mutat be, amelyek létrejöttüktől fogva – fizikai-esztétikai kialakításukban – az ember és az épített, valamint természeti környezete közötti kapcsolatot szolgálták; mára a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában nemcsak a „külcsínben”, de a „bennfoglaltban” is feltétlenül – a nemzeti és nemzetközi tudományos eredményeknek otthont adva – mindannyiunk szolgálatában állnak.
A kötet a jelenben létező múltbéli alkotásokat felvonultatva üzen az Olvasónak: minden korban értéket teremtő módon kell a világot formálnunk, azért, hogy utódaink is örömmel szemlélhessék, használhassák elődeik alkotásait, ezekre alapozva a jövőt!
 

Műfaj művészettörténet
ISBN 978-963-9439-78-8
Szerkesztő Papp Gábor György
Kiadó MTA Művészettörténeti Intézet
Kiadás éve 2010
Kötés típusa Keménytáblás
Oldalszám 199
Nyelv magyar
Méret B5 165 x 235
Tömeg 1217 g