Birtok és birtoklás a középkori Magyarországon

A székesfehérvári Városi Levéltár és Kutatóintézet 2014-ben indította el azt a rendezvénysorozatot, amelynek nem titkolt célja, hogy egyfajta felkészülésként szolgáljon a 2022-re tervezett, II. András király korával, s azon belül is kiemelten az 1222-ben kiadott Aranybullával foglalkozó konferenciára.

A 2018-ban tartott konferencia vezérfonala a birtok és birtoklás szerteágazó témaköre volt. A választást ez alkalommal nem egy 800 évvel ezelőtt történt esemény — valamely nagyobb királyi adomány vagy éppen egy nevezetesebb birtokper — indokolta, hanem annak hiánya. A történeti köztudatban II. András alakjához elválaszthatatlanul hozzákapcsolódik a király tékozlóan bőkezű adományainak felemlegetése, ám éppen 1218 példája a legkevésbé sem alkalmas ennek a vélekedésnek az alátámasztására. Megvan ennek, persze, a maga oka: a király az előző esztendőben, mielőtt elindult volna szentföldi hadjáratára, egyezségre jutott birtokpolitikája egyik elszánt ellenfelével, János esztergomi érsekkel, s ennek következtében adományozási gyakorlatában számos jelentős változás figyelhető meg a továbbiakban.

II. András birtokpolitikájának ezen módosulása felkínálta a lehetőséget arra, hogy a birtok és a birtoklás kérdéseit állítsuk konferenciánk középpontjába. A középkorból ránk maradt források túlnyomó többsége közvetlen kapcsolatban áll a földbirtoklással, nem csodálható tehát, ha a korszak kutatóiban kialakult az a — nagyon is megalapozottnak mondható — benyomás, mely szerint a középkori magyar nemes elsősorban földbirtokos volt, életének középpontjában a földbirtok és annak ügyei álltak.

A puszta földterület jogi eljárások és szokások révén vált földbirtokká, mely egyfajta intézménynek tekinthető immár, érthető tehát, hogy a középkor aprólékos gonddal dolgozta ki és tartotta karban ezek rendszerét, szükség szerint módosítva annak egyes elemeit. Magától értetődik, hogy évszázadokkal a földhivatal és a telekkönyv modern intézményei előtt a királyi hatalom tartotta rajta a szemét azon, hogy kinek és milyen jogon van a kezén földbirtok, időről időre beavatkozva a kialakult birtokviszonyokba, gyakran — s olykor nem is titkolt — politikai szempontokat követve. Az sem meglepő különösebben, hogy mindeközben megkülönböztetett figyelemben részesítette az uralkodó azon földbirtokokat, amelyek felszíne alatt értékes ásványkincsek rejtőztek. A kötet tanulmányainak olvasásában előrehaladva világossá válik ugyanakkor, hogy a földbirtoklás kérdése — ha a nemességnél talán kisebb mértékben is — a városok életében szintén szerepet játszott, s kedvező esetben akár birtokszerző stratégiáik is felderíthetőek. Az egyházak földbirtoklását mindenkor sajátos vonások jellemezték, ezek azonosítására azonban csak azt követően lehet sort keríteni, ha szívós kutatómunka tárja fel egy-egy intézmény pontos birtokállományát, mint történt az a Székesfehérvár — és az egész Magyar Királyság — történetében kiemelkedő szerephez jutó egyházi intézmény Fejér megyei birtokai esetében. A középkori birtoklás kérdéseit megelevenítő körképet színes részletekkel gazdagítja a városi ingatlanok vizsgálata: a régész és a történész együttműködése eredményeként immár azonosíthatóakká váltak a középkori Székesfehérvár polgárságának elitjéhez tartozók lakóhelyeiben bekövetkezett módosulások.

Köszönettel tartozunk végül mindazon személyeknek és intézményeknek, akik és amelyek anyagi támogatást nyújtva vagy bármely más módon hozzájárultak a konferencia megszervezéséhez és az ott elhangzott előadások alapján készített tanulmányokat közreadó kötet kiadásához.