Az Árpád-kori Veszprém [3. kiadás]

Gutheil Jenő (1887–1963) veszprémi kanonok 1914-ben telepedett le Veszprémben. Ettől fogva teológiai tanárként, majd káptalani levéltárosként haláláig itt élte életét. Vallomása szerint sajátos küldetés szolgálatába szegődött. Egyfelől a veszprémi helytörténetírást kívánta művelni, másfelől a helyismeretet akarta népszerűsíteni. Vállalását döntően befolyásolta, hogy szomorúan tapasztalta, mennyire tájékozatlanok a helybeliek városuk múltját illetően. Nyilvánvalóan ösztönzőleg hatott rá, hogy a 19. század vége óta többen – köztük neves történészek – foglalkoztak az egyházmegye, a vármegye és a város történetével. Közéjük tartozott Békefi Remig (1858–1924), a művelődéstörténet egyetemi tanára a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, majd ciszterci főapát, Lukcsics József (1875–1937), előbb az egyháztörténelem tanára a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán, majd veszprémi kanonok és testvére, Lukcsics Pál (1892–1936), az elitképző Eötvös József Collegium tanára, továbbá Ádám Iván (1844–1928) és Pfeiffer János (1897–1983) veszprémi kanonok, valamint Rhé Gyula (1871–1936) vármegyei múzeumigazgató.

Gutheil Jenő történetírói munkássága az 1920-as évek végén kezdődött. Fontosabb tanulmányaiban Szent Margit és Szent Imre veszprémi kapcsolataival, majd Mátyás korának veszprémi emlékeivel foglalkozott. Pályája 1948-ban induló nyugdíjas éveiben teljesedett ki. Ekkor látott hozzá a veszprémi egyházi levéltárak gazdag anyagának feltárásához. Összegyűjtötte a város középkori történetére vonatkozó forrásokat, és kéziratban elkészítette szövegük kritikai kiadását. Az előszó keltezése szerint az okmánytárat 1953. december 31-én zárta le a szerző. Ezt követően az összegyűjtött oklevelek és tekintélyes szakirodalom alapján Mályusz Elemér (1898–1989) biztatására megírta Veszprém város Árpád-kori történetét. A nagy munkát 1960. február 12-én fejezte be.

(Részlet a kötet előszavából)