Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

A sajtó kultúraközvetítő szerepe 1867–1945.

Ár:
800 Ft
Cikkszám: 978-963-9627-69-7
Elérhetőség: RENDELHETŐ

Leírás és Paraméterek

Sajtó és történettudomány kapcsolata különösen sajátos, hiszen összetett kölcsönhatásban állnak egymással. A sajtó története a történettudomány egyik vizsgálódási területe, de ugyanakkor a sajtó (és létezése óta az elektronikus média úgyszintén) a történettudomány egyik fontos forrása is. Minden, ami nyomtatásban napvilágot látott és fennmaradt az utókorra, értékes lenyomata az adott kor eseményeinek, eszméinek, gondolkodásának, a kortársak egymáshoz, múlthoz, jelenhez és jövőhöz való viszonyának. Ugyanakkor, amit a múlt kultúrája alatt értünk, annak jelentős része is a sajtó útján hagyományozódott ránk. Evidens ez az ún. „magas” kultúra esetében: az irodalmi művek nyomtatásban, a sajtó útján maradtak fenn. Azt is könnyű belátni, hogy lapok, újságok alapításának és működésének, könyvek kiadásának, tanulmányok, cikkek stb. megírásának egyik célja a magas- vagy éppen a populáris kultúra terjesztése. A sajtó kultúraterjesztő szerepe megvalósulhat a sajtóterméket létrehozó emberek akaratán kívül és másokat tudatosan manipuláló szándékával is. A kettő olykor nem is választható szét egyértelműen

Műfaj történettudomány
ISBN 978-963-9627-69-7
ISSN 2064-5597
Alcím Tanulmányok
Sorozat Médiatudományi Könyvek
Szerkesztő Paál Vince
Kiadó MTA BTK Történettudományi Intézet
Kiadás éve 2014
Kötés típusa Puhatáblás / Kartonált
Oldalszám 112
Nyelv magyar
Méret B5 165 x 235
Tömeg 250 g