A magyar szecessziós dráma stílusa

Kutatásom célja a magyar szecessziós dráma stílusának tudományos körvonalazása, tipologizálása. Kutatásom tárgya tehát a szecessziós drámaszöveg. A tárgy összetettsége megköveteli komponenseinek pontos körülírását. Mivel az általános tudományelmélet követelménye a tárgy, cél, elmélet és módszer harmóniája, a tárgyösszetevők kutatásának is összhangban kell lenniök egymással.

A dráma lévén tárgyam főnévi meghatározottságú eleme, az tekintendő kiindulási alapnak. A dráma a jelen dolgozatban mindvégig szemiotikai nézőpontban jelenik meg, mely megközelítés drámadefiníciója tiszteletben tartja a drámai szöveg plurimediális egységét, és ekképpen adekvátan közelít tárgyához: a drámai szöveg komplex, nyelvi, nyelven kívüli, akusztikus, optikus és általános szociokulturális kódokat aktiváló szuperjel (Pfister 1977: 19). E szuperjel beépül a kommunikációs folyamatba, és kölcsönös függőségi viszonyba kerül a jakobsoni kommunikációs modell másik öt tényezőjével. E tényezőkkel való kapcsolatának a leírása a jelként tételezett drámaszöveg tartalmának és határainak pontos körvonalazását eredményezi. A jakobsoni hat tényező közül a kód az, mely a drámai szöveg sajátos szerveződését előírja. Az irodalmi kód nem annyira normatív jellegű, mint a nyelvészeti kódok, hanem sokkal inkább egy program (Corti 1983: 47). A drámai kód program jellegén túlmenően „performatív hiperkijelentés” (Segre 1983: 64) és „támogató-jel” (Segre 1983: 64) is, mely szoros összefüggésben van a jakobsoni tényezőkkel, különösképpen a „plurimediális szövegként anyagiasult hiperjel”-lel (Corti 1983: 40), a drámai szöveggel. A drámai kód (műnemi törvényszerűségek) és a drámai szöveg között az állandóságot és fogalmi elvonatkoztatási szintet illetően különbségtétel szükséges. A kód, a műnemi törvényszerűségek a fogalmi elvonatkoztatás magasabb szintjén „léteznek”, következésképpen nagyobb fokú állandóság jellemzi, mint az egyes alkotói folyamatokban újjáéledő, történelmileg módosuló drámai szöveget. Bécsy Tamás ismeretelméleti szempontból részletezi a fenti kapcsolatot: a műnemi és műfaji „törvényszerűségek” eszközök (kiemelés tőlem) ahhoz, hogy a művek lényeges jellemzőit és sajátosságait (összetétel, elemek, felépítés, struktúra, viselkedési funkciók stb.) egyszerűsített, idealizált formában reprodukálni lehessen. Az ekként meghatározott törvényszerűségek a műben meglevő jellemzőknek és folyamatoknak képmásai, azaz azok „visszatükröződései” (1984: 157). A drámaszöveg az általános érvényű drámai kód (műnemi törvényszerűségek) összetevő elemeit és viszonyait a történelmi kontextus meghatározta sajátos módon szervezi, a drámaszöveg tehát a kódelemek történelmileg és stílustörténetileg sajátos szelekciója és kombinációja, mely esetünkben a szecessziós drámaszöveget eredményezi.

És íme eljutottunk a kutatás tárgyának második komponenséhez: a szecesszióhoz. Hogy a kutatási tárgy két összetevő elemére irányuló vizsgálódás összhangját megőrizzük, a szecessziót oly módon kell megközelítenünk, mely szerint e stílusirányzat megjelenésformái a szövegbeli és szövegszerkesztési síkon találhatók, a plurimediális szöveg síkja az, mely a specifikus szecessziós tartalmat, gondolatiságot közvetíti. Felfogásom szerint, mely a dolgozatban bizonyításra váró hipotézis, a szecesszió a drámai műalkotás szövegében, a szövegszerkesztés sajátosságaiban (a kisebb-nagyobb szövegegységekben éppúgy, mint a műegész szövegében), tehát a formai összetevőben nyilvánul meg.