A magyar pecséthasználat története a középkorban

A Bibliotheca Humanitatis Historica új folyama elé. A most 190 éves Magyar Nemzeti Múzeum megalapítása óta fontos szerepet játszott és játszik a magyar tudományosságban. Mivel gyűjteményei kezdetben a magyar föld és nép történeti emlékanyagának teljességét igyekeztek átfogni, az intézményben folyó tudományos kutatások is igen sokrétűek voltak. A múlt század végén azonban egyes nagy gyűjteményei (természettudomány, képzőművészet, iparművészet, néprajz, könyvtár és levéltár) önálló intézménnyé alakultak, maga a Nemzeti Múzeum a történettudományok különböző ágazatainak kutatóhelyévé vált. Már a múlt század második felében vezető szerepre tett szert a régészet, éremtan, fegyvertörténet kutatásában, de más területeken is kimagasló eredményeket értek el munkatársai. A továbbra is sokrétű történeti gyűjtemények jellegéből adódott, hogy a művelődéstörténet legfontosabb forrásait őrizte a múzeum, s így az ilyen jellegű kutatások egyik fontos központjává vált.
Az intézmény akkori főigazgatója - maga is jeles tudós - gr. Zichy István (1870-1951) 1936-ban bocsátotta útjára a Magyar Nemzeti Múzeum művelődéstörténeti monográfia-sorozatát Bibliotheca Humanitatis Historica a Museo Nationali Hungarico Digesta címen. 1941-ig összesen nyolc kötet látott napvilágot. E kötetek - csakúgy, mint a múzeum régészeti kiadványsorozata, az Archaeologia Hungarica - magyar és világnyelven jelentek meg, s ezáltal a nemzetközi tudományosság számára is hozzáférhetővé váltak a magyar kutatók eredményei. A megjelent kötetek sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy még fél évszázad múltán is igen gyakran hivatkoznak rájuk Magyarországon és külföldön egyaránt.