A magyar parlamentarizmus a századfordulón

Az egypárti államberendezkedés közepette a társadalomtudományokban a szükségesnél kevesebb hely jutott a polgári államiságot tükröző parlamentarizmus és intézményei vizsgálatára. Az 1960-as évektől kezdve azonban a történelemtudomány művelői körében egyre erősödő az érdeklődés a többpártrendszer és az emberi, politikai szabadságjogok iránt. Ezt bizonyítják az 1848–49-re, a dualizmusra és az 1945–48 közötti időszak pártjainak történetére irányuló kutatások. Miközben a hivatalos politika a rendszerváltásig elvetette a többpárti parlamentáris demokráciát. Ez a körülmény pedig nem ösztönözte az ilyen irányú munkálatokat. Az előző, a 19–20. század fordulója különös helyzetet foglal el a magyar parlamentarizmus történetében. 1848-ban, illetve az 1867-es kiegyezés után jórészt kiépült és működött e parlamentarizmus sajátos szerkezete. Kialakultak a klasszikus polgári hatalmi ágak, körvonalazódott egymáshoz és az uralkodói széles felségjogokhoz való viszonyuk. Az utóbbiak egyébként 1867 után több, az egész államéletre kiterjeszkedő abszolutisztikus jegyet tartalmaztak. Miközben a parlament rögzítette a nemzetiségek jogviszonyait, megszülettek a gazdasági életet szabályozó jogszabályok, kialakult a polgári közigazgatás, létrejöttek a területi és egyéb önkormányzatok. Az ipar, a kereskedelem és a közlekedés gyors fejlődése közepette átalakult társadalom, megváltozott a népesség gyors fejlődése közepette átalakult társadalom, megváltozott a népesség összetétele. A közjogi kérdésben néhány évtizedig nem tűntek fel komolyabb zavarok.