Leírás és Paraméterek
A régészet területén az elmúlt évtizedek során végzett teljességre törekvő, a mai kor tudományos igényeinek megfelelően dokumentált ásatások eredményei valóságos információrobbanást idéztek elő a magyar honfoglalás es államalapítás korának kutatásában is. Természetes törekvés tehát, hogy a korszak kutatói időről-időre konferenciákon vitassák meg újabb eredményeiket, felülvizsgáljak a korábbi hipotéziseket, s megosszák egymással új eredményeiket. Az ezeket a témákat érintő publikációkat tartalmazó ünnepi kötet Kovács László számára készült, aki a hazai régészettudomány sokoldalú, innovatív egyénisége, a történelemtudomány doktora – „MTA doktora” tudományos fokozattal rendelkezik, hat monográfiája és közel 300 tudományos közleménye jelent meg. A 10–12. századi régészet nemzetközileg is elismert, kiemelkedő egyénisége. Rendhagyó módon ezúttal maga az ünnepelt is átengedte közlésre két monumentális, s előre kijelenthetjük: kutatástörténeti fordulópontot jelentő dolgozatát.
Műfaj | történettudomány |
ISBN | 978-963-306-241-8 |
ISSN | 2062-9877 |
Alcím | Tanulmányok Kovács László 70. születésnapjára |
Sorozat | Monográfiák a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékéről 3. |
Szerkesztő | Révész László – Wolf Mária |
Kiadó | MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
Kiadás éve | 2013 |
Kötés típusa | Keménytáblás |
Oldalszám | 885 |
Nyelv | magyar |
Méret | A5 142 x 200 |
Tömeg | 980 g |