A Duna–Tisza közének honfoglalás és kora Árpád-kori temetői, sír- és kincsleletei. I.

A Kárpát-medence közepén elterülő Duna–Tisza köze kiemelkedő jelentőséggel bír a honfoglaló magyarság régészeti emlékanyagának kutatása szempontjából. Pontosan 182 évvel ezelőtt, 1834-ben, az akkor még Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területéhez tartozó Ladánybene-Benepusztáról kerültek elő elsőként olyan leletek, amelyeket egyértelműen a 10. századi magyarsághoz kapcsolt a kutatás. A Bene vitézként elhíresült, a kalandozó hadjáratokban részt vett harcos férfi sírjában talált részleges lovas temetkezés, a sírba helyezett mellékletek és viseleti tárgyak, valamint a temetkezésben előforduló itáliai veretek párhuzamai alapján országszerte gyarapodni kezdtek a korszak temetkezései, temetői. Ez a tendencia érvényes volt a Duna–Tisza közének területét magába foglaló megyék, köztük a mai Bács-Kiskun megye területére is, ahol hosszabb-rövidebb időközönként jelentősen nőtt a korszakba sorolható lelőhelyek száma. A lelőhelyek számának ilyen periodikus növekedése elsősorban az egyes kutatók munkásságával, illetve egy-egy terület gazdasági fejlődésével együtt járó nagyszámú leletmentő és megelőző feltárás növekvő számával magyarázható.